Csütörtök este Férjjel és az anyósommal elmentünk egy sírós-nevetős életrajzi stand up estre.
Grecsó Krisztián a nagy sikerű Egy életem előadásával érkezett Tatabányára, és mi izgatottan készültünk rá. Vártuk.
Ha egy lélekemelő, vicces és megható, irodalmilag is jó előadásra vágytok, akkor ott a helyetek! Én mi elmentünk. Nagyon élveztük.
Hétfőn festeni voltam. Már olyan régen terveztem, de mindig olyankor van, amikor nem tudok eljutni. Amikor hosszús vagyok az iskolában, és nem tudok beutazni ezért Fehérvárra.
Jó kezdeményezés volt ez, és én szeretem. Már hiányzott, és csak akkor tudok nyugodtan alkotni, ha nem vagyok otthon. Szükségem van a kikapcsolódásra.
Nagyon szeretem a diót. Ültettünk mi is évekkel ezelőtt, de nagyon lassan növekszik, ráadásul a mi földünk nem olyan jó minőségű, mert homokos a talaj, és kevés növény él meg rajta jól, vagy kevés szereti. A fák például nem működnek jól. De a diófán még évekig nem lesz termés, hiszen lassan nő.
Mindig, minden évben a szüleimtől karácsonyra szoktam kapni diót. Az ő kertjükben van, és ez a karácsonyi ajándékom. Idén - szomorúan mesélték, - hogy nem lesz dió. Megfeketedett. És azt is mondták, hogy valószínűleg már nem fog termést hozni. Apukám nagy szakértője a kertnek. Ahogy dió, így idén mogyoró sem lesz. A másik nagy kedvencem.
Ezt tapasztaltam, mert amikor sétálok, és diófát találok, szedni szoktam a földről, és az úton megeszegetem, még amikor friss. Energiát ad, és egészséges.
Nagy arányban tartalmaznak B1-, B2-, B6-, C-, és E-vitaminokat, ásványi anyagokat - kalcium, kálium, vas magnézium, foszfor, réz, cink, nátrium, kálium, mangán -, és élelmi rostokat.
Nagyon szeretem a dióféléket, bármelyiket.
Olvasgattam blogokat, és ezt a történetet találtam, gondoltam, megosztom veletek. A történetet egy kertészeti oldalon találtam, és a történet Böjte Csabától származik.(Nem vagyok a rajongója, de ez a történet nagyon tetszett nekem.)
Nem mese volt hanem tanulságos élet történet!
Egy idős
néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében
egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és
elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi
piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni.
'Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret
eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek. Nyugdíjas lettem. Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: Vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a
dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és
elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet. A becsületes, évtizedeken áthajló
munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi
gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!'
Lejegyezte: (Böjte) Csaba testvér
A dió karácsonyra egy fontos momentum nálunk. Kicsit szomorú vagyok, hogy ez idén nem lesz így. De ez akkor is részese lesz az életemnek. És nekem is a szüleimet jelenti. Ez is. Mint olyan sok minden.
Mindig is szerettem azokat a Christie-könyveket, amelyekben nem Poirot vagy Miss Marple nyomoz. Nos, ez is egy ilyen könyv volt. Eléggé tetszett, még így újraolvasva is, mert nem mindenre emlékeztem már belőle.
Nagy-Britanniában 1929-ben, Magyarországon viszont csak 1995-ben jelent meg először a A Hét Számlap rejtélye, melynek helyszíne Chimneys, Lord Caterham vidéki kastélya, ahol fiatalokból álló vidám társaság vendégeskedik. Egyikük sem éppen korán kelő, ám akad közöttük egy, Gerald Wade, aki minden képzeletet felülmúlóan sokáig alszik. Olyannyira, hogy mire leér reggelizni, szinte már ebédre terítenek.
Ez persze nem csak a háziasszonyt, hanem a többieket is bosszantja,
ezért – legalábbis szerintük – remek tréfát eszelnek ki, néhány
hangosabbnál hangosabb ébresztőóra közreműködésével.
Csakhogy a fiatalember másnap nem hogy a megszokottnál korábban, de
egyáltalán nem érkezik le a reggelihez. Mi több, később sem. Majd
megjelenik az inas, aki szörnyű hírrel szolgál az érdeklődőknek: „… a
szerencsétlen fiatalember örökre elaludt.”
Majd kicsivel később az akkori társaság újabb tagja leheli ki lelkét.
Már az első haláleset is kétségeket ébresztett egyes emberekben, ám ez a
második komoly lavinát indít el – minden szinten.
Főleg, mert mindkét esetben szóba kerül a Hét Számlap, ám senki nem
tudja biztosan, mi is az pontosan. Csak annyiban lehetünk biztosak, hogy
valami rejtély van a dologban. És persze nincs olyan rejtély, amit Lady
Eileen Brent ne akarna felderíteni. Főleg, ha érintett az ügyben.
Miss Marple és Hercule Poirot helyett vele, és a két „tökfilkóval” kell beérnünk. A rend hivatalos őreit pedig Battle főfelügyelő képviseli. Persze nincs könnyű helyzetben, de ehhez valószínűleg már hozzászokott. Vagy ha nem, hát most alkalma nyílik rá. Miss Brent ugyanis olyan, de olyan dolgokat művel…
* Nekünk, magyaroknak acélidegeink vannak.
*…sose tartottam sokra azt a jelszót, hogy „Fő a biztonság". Véleményem szerint jobb lenne, ha az autóbusz minél előbb elütne mindenkit, aki egész életében arra vigyáz, hogy el ne üsse egy autóbusz, és egyszer s mindenkorra végezne vele. Az ilyen ember úgyse ér semmit.
– Van-e rémesebb e két szónál? – kiáltott fel Mr. O'Rourke. – Hála az égnek, én magam, iskolázott ember lévén, minden tárgyban teljességgel tudatlan vagyok – fűzte hozzá jámboran.
* Az ember nem zseblámpával megy könyvet keresni.
nemzeti tanácsa október 20-át az írás nemzeti ünnepévé nyilvánította. Szóval, mit fogsz írni? Nem egészen tudod, hol kezd? Igaz, semmi sem olyan ijesztő, mint egy üres oldal bámulása, de meg tudod csinálni. Kezdd lassan! Egy-egy mondatot. Hamarosan lesz egy vers, egy naplóbejegyzés, egy történet, egy regény első fejezete, vagy csak egy igazán megrendítő FB-bejegyzés. Gyerünk.
