#335. Könyvajánló: Agatha Christie: Zátonyok közt

Egy újabb Agatha regényt fejeztem be. Újra. 

Érdekes, hogy nem igazán emlékeztem rá. Az tudtam, hogy ki a gyilkos, mert arra mindig emlékszem, csak a motivációra meg a fordulatokra nem. Tényleg nagyon régen olvastam már. De jó volt. Sajnos lassabban haladtam vele, mint ahogy szoktam, de ez mostanában normális. Sajnos. De most jön a nyár, majd remélem, hogy kibontakozok! 

Lassan indult, néha kicsit unalmasan, de ezt valószínűleg a fáradtság okozta, amikor belefogtam. Kicsit küzdöttem a családdal, meg talán az is zavart, hogy Poirot késő jelent meg a színen, noha az első oldalakon jelen van. Érdekes és fordulatos egyébként. És a csattanója is érdekes, ahogy rájön a megfejtésre. Nem hiszem, hogy mi rájöttünk volna. 

Ez a történet is tetszett, elég ügyesen lett kialakítva a történet. Elég bonyodalmas kapcsolatok és szálak jelentek meg. Nagyon jól sikerült felgombolyítani a szálakat, nem is gondoltam volna, hogyan milyen mélyre kell a megoldáshoz nyúlni. Ajánlom az Agatha Christie kedvelőnek. Érdemes elolvasni.

Történet:

Gordon Cloade a második világháborúban, London bombázása során lelte halálát. Végrendelet nem maradt utána, óriási vagyona tehát fiatal feleségére, Rosaleenre száll. Csakhogy Gordon vérrokonsága - öt ember - már hosszú évek óta arra alapozta életét, jövőjét, biztonságát, hogy Gordon bátyó életében, de még inkább majdani halála után, kihúzza őket mindennemű csávából. És akkor a bomba összezúzta a reményeiket! Már csak úgy számíthatnak az örökségre, ha Rosaleen netán korábban távozik náluk az élők sorából... Öt embernek van alapos indítéka gyilkosságra - és valóban gyilkosság történik. Csakhogy - az áldozat nem Rosaleen! És az áldozatok száma még nő is egészen addig, amíg színre nem lép Hercule Poirot. Zsenális logikája ezúttal a szokásosnál is bonyolultabb rejtélyek kibogozására kényszerül - de természetesen itt is diadalmaskodik! 

 Idézetek:

– Szerethet az ember olyasvalakit, akiben nem bízik?
– Sajnos igen.

– Már hallottam önről, Monsieur Poirot – bólogatott nyájasan a halottkém. Poirot erősen próbált szerénynek látszani, de nem járt sok sikerrel.

 

 – Micsoda gyönyörű napunk van! – áradozott Mrs. Marchmont. – A tulipánjaim már mind előbújtak. A maguké is?

– Fogalmam sincs. – A lány üres tekintettel bámult rá.
Adela egy pillanatra meghökkent. Mihez kezdjen az ember olyasvalakivel, aki még arra is képtelen, hogy a vidéki társalgás olyan oszlopaira támaszkodjék, mint a kertészkedés vagy a kutyatartás?

 

– Nincs igaza – mondta Poirot. – Az élet tragédiája éppen az, hogy az emberek nem változnak.

Hirtelen újra ott termett Kathie néni. Az volt a szokása, hogy egyszer csak testet ölt a semmiből.

Frances a férjére bámult, és azon tűnődött, micsoda döbbenetes dolog, hogy az ember több mint húsz éven át házasságban él valakivel, és közben fogalma sincs róla, mi járhat az illető fejében.

Ezzel csak azt próbálom elmondani neked, hogy az emberek már csak ilyenek – senki sem kizárólag rossz vagy kizárólag jó. Tudom magamról, hogy én sem vagyok elkötelezett törvénytisztelő, egyszerűen csak nem adódott alkalom, amikor szabályt kellett volna szegnem.