Nem igazán szeretek telefonálni. Sosem szerettem. Tudom, hogy sokkal gyorsabb, főleg a mai világban, de én még mindig az írott szó erejében hiszek és abban, hogy amit leírok, annak nyoma van. Ja, persze, annak nagyobb a következménye is. Férjjel mi fél évig csak leveleztünk (bélyeg-boríték), és nagyon jó volt. Nagyon romantikus volt egyébként. :) Én hiszek ebben. Persze aztán, amikor már komolyabbra fordult, akkor már telefonáltunk egymásnak.
Hivatalos ügyekben telefonálni számomra maga a szenvedés. Gyomorgörcsöm van olyankor, ha bármit el kell intézni, mert nem látom a másikat, nem tudom mit fog mondani. Szemtől szembe könnyebb, mert olyankor (magam miatt) szoktam kicsit humorizálni, ezzel is oldom a feszültséget. De a telefon... az olyan távolságtartó nekem. Mármint telefonálás szempontjából.
#8. - Kivel beszéltél utoljára telefonon?
Én minden nap beszélek az anyukámmal. Mi ilyenek vagyunk. Van, akinek ez furcsa, nekem teljesen normális. Ha elutazunk valahová, én akkor is minden nap felhívom, és megkérdezem mi van vele. Nálunk ez mindig is szokás volt, tudni, hogy mi van a másikkal. Ez amúgy megnyugtató tud lenni. Én egyébként ezt jól kezelem. De tényleg.
Van, hogy 1 percet beszélünk, csak alapszinten, hogy mindenki jól van, eljutottak-e a gyerekek az iskolába, hogy mit fogunk aznap csinálni, ki mit főz stb.
De ha van időnk, akkor szoktunk lelkizni, megbeszéljük az élet nagy folyását és kérdéseit. :)
Nyilván már nem úgy és nem mindent, ahogy Férjjel teszem, de neki ez fontos. Én nagyon szeretem az anyukámat, és miért is ne tenném meg neki? Főleg, ahogy idősödik, egyre jobban igényli. Ráadásul én vagyok az egyetlen gyereke, meg kell tanulnom megérteni, hogy ez neki fontos. Még akkor is, ha csak egy mondatot váltunk.
Ráadásul ingyen beszélünk. :)
És Te?
Én minden nap beszélek az anyukámmal. Mi ilyenek vagyunk. Van, akinek ez furcsa, nekem teljesen normális. Ha elutazunk valahová, én akkor is minden nap felhívom, és megkérdezem mi van vele. Nálunk ez mindig is szokás volt, tudni, hogy mi van a másikkal. Ez amúgy megnyugtató tud lenni. Én egyébként ezt jól kezelem. De tényleg.
Van, hogy 1 percet beszélünk, csak alapszinten, hogy mindenki jól van, eljutottak-e a gyerekek az iskolába, hogy mit fogunk aznap csinálni, ki mit főz stb.
De ha van időnk, akkor szoktunk lelkizni, megbeszéljük az élet nagy folyását és kérdéseit. :)
Nyilván már nem úgy és nem mindent, ahogy Férjjel teszem, de neki ez fontos. Én nagyon szeretem az anyukámat, és miért is ne tenném meg neki? Főleg, ahogy idősödik, egyre jobban igényli. Ráadásul én vagyok az egyetlen gyereke, meg kell tanulnom megérteni, hogy ez neki fontos. Még akkor is, ha csak egy mondatot váltunk.
Ráadásul ingyen beszélünk. :)
GONDOLKODJ, MIELŐTT BESZÉLSZ,
ÉS OLVASS, MIELŐTT GONDOLKODSZ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése