Folytatódik az Apró örömök sorozatom.
2024.03.17-22.
❤ Nagyon sok kollégám hiányzik, így a héten sok volt a helyettesítés. Betegségek pl. Nimród osztályfőnök eltörte a lábát futás közben.
❤ Sajnos egyre szemtelenebbek a gyerekek. Meg a szülőkkel sem egyszerű.
❤ Még mindig oda vagyok az elsősöktől, annyira cukik.
❤ Tulipánt kaptam ajándékba egy ötödikes lánytól.
❤ Tojást készítettünk technika órán. Igen keservesen megküzdöttünk.
❤Egy jó, és elgondolkodtató Dosztojevszkij idézet.
❤ Sajtos pogácsát és meggyes pitét vásárolni a pékségben.
❤ Ray ismét cuki pofa volt. Mint látható is a képen.
❤ Az egyik kolléganőmtől szalagocskás Mercit kaptam. Hát nem aranyos?
❤ Sokat gondolok a gyerekkori barátnőmre, aki sajnos rákos, és kemot kap. Nagyon fontos nekem, és nagyon szeretem, azért imádkozom, hogy minden rendben legyen vele.
❤ Elmentem egy előadásra, amit Görög Ibolya protokoll szakértő tartott. Nagyon kedvelem őt, már sokszor hallgattam, de személyesen is épp olyan vicces és sziporkázó, mint a Youtube-on, vagy a beszélgetős műsorokban. Nagyon jó kikapcsolódás volt.
❤ Szerdától-péntekig minden este volt valami programom, és meglepődtem, hogy nem aggódom túl, hogy mi van a gyerekekkel.
❤ A héten volt az Down-szindróma világnapja, ezért felemás zokniba mentem dolgozni.
❤ Közösen olvasni Katával a Pál utcai fiúkat. ❤ Zsófi elég jó formában van mostanában. A héten többet volt boldog, és nálunk már ez is nagyon nagy szám.
❤ Az ötödikesek is annyira cukik, de már úgy látszik rajtuk, hogy kamaszodnak. Akkor is nagyon szeretem őket.
❤
Kata élete első komoly angol versenyén vett részt. Ami nála eléggé nagy
szám, hiszen elég félénk, és bár nem értek el helyezést, de ettől
függetlenül büszke vagyok rá. Főleg, mert elment és részt vett.
❤Nimródot
felvették abba az iskolába, ahová szeretett volna menni. Az ideiglenes
felvételinél a 27. helyen van, ami azt jelenti, hogy biztosan bent van
az angol kéttannyelvű, informatika szakra. Nagyon boldogok vagyunk, és
meg is nyugodtunk.
❤ Péntek estére színház jegyünk volt, a Mágnás Miskát néztük meg. Láttuk már, de akkor külön ültünk, most együtt, az első sorban. Én, mint operett rajongó ki sem hagytam volna. És szeretem a fehérvári színházat. ❤ Színház előtt sétáltunk egyet a belvárosban. Hallottuk ám, hogy valaki mesét olvas. Megkerestem a hang forrását. Ez a bácsi ült egy ablak mögött, és olvasott. Nagyon cuki hangulata volt.
❤ Férj készített Kalapos fánkot (Kata hívja így), de egyébként Képviselőfánk. Vendégségbe vittük.
❤ Meglátogattunk egy baráti családot, akik építkeztek és költöztek, nagyon szép helyen laknak. Nagyon jó volt újra találkozni velük, nagyon szeretjük őket. A gyerekek, amint meglátták a házukat, költözni akarnak! Na, jól fel van adva a lecke! :)
Szép és boldog új hetet kívánok mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése