2024. március 30., szombat

#301. Apró örömök, avagy visszatekintő a múlt hétre

 Folytatódik az Apró örömök sorozatom.

2024.03.23-30.

Az elmúlt héten sajnos nem igazán fotóztam. Valamiért nem volt rá sem időm, sem hangulatom. Eléggé sok minden történt az iskolában is, meg itthon is, és el is feledkeztem róla. Ami ritka dolog nálam. Persze, iskolai versenyek voltak, és ott fotóztam, de ott ugye a gyerekeket az osztályból.

Úgyhogy ma rövid listát osztok meg.

💧 Hiába volt az utolsó hét az iskolában, mégis annyi minden történt nálunk. 
💧 Némelyik kollégám igazán furcsa, ahogy lát dolgokat és ahogy gondolkodik dolgokról, de biztosan mindenhol így van. Csak nem szeretem a kétszínű dolgokat.
💧 Már talán jobban vagyok, sajnos nagyon elnyúlt ez az influenza, legalábbis az utóhatása. De sajnos az ízületeim még mindig fájnak, gondot okoz a lépcsőzés, és az iskolánkban van jó néhány. 
💧Nagyon élvezem készíteni a Minden nap ünnep! sorozatot, mert olyan jó dolgokat találok és fedezek fel. A Facebookon is megosztom, és várják is az ismerőseim. Ez jó hír.
💧 Az Instagramon madárfotókat nézegetni. 
💧Egy ideje már elkezdtem reggel tornázni. Nem viszem túlzásba, de amióta fájnak az ízületeim, jobban figyelek az indulás előtti bemelegítésre. 
💧 A gyerekek kedden mentek utoljára, Zsófinak még kellett volna szerdán is, de én adtam neki egy szabadnapot. 
💧 Az ötödikesekkel kimentem az udvarra, és rajzoltunk aszfaltra. Cukik voltak. Pont, mint az elsősök. 
 

💧Szerdán nekünk értekezletünk volt. Mi láttuk vendégül most a tagiskoláinkat, és mindenféle programon részt lehetett venni. Szabadulószoba volt, meg Német nemzetiségi séta, mert az egyik kolléganőmnek ez volt a mesterképzése, hogy Móron állomásokat hozott létre, ami érdekes. De én a kastély bejárást választottam. Mániásként nem is gondoltam másra. Sokat voltam a móri kastélyban, hiszen ott a könyvtár, de sok érdekes és izgalmas történelmi eseményt is megtudtam. Ezeket meg szeretem.
💧 ITT BELENÉZHETTEK az állandó tárlatba.  Egy kirándulási alkalomnak is remek programlehetőség.
 
 💧 Van Vasarely kiállítás, és ezt a kisfiamnak fotóztam.

 💧 A kastély előtt találtam ezeket a tulipánokat, és gondoltam, lefotózom. Olyan szépek voltak.
 💧 Csütörtöktől itthon vagyok. Azt terveztem, hogy sokra haladok, és meg is történt. Elpakoltam a vastag ruhákat, lomtalanítottam, és ezen a napon egyedül voltam itthon egy pár órát. Remek volt. 
💧 Megnéztem a Run című sorozatot, amiről már írtam. 
💧 Pénteken egész nap vasaltam és főztem. Nem vagyok teljesen kész, de a szombat a pihenésről szól. Később majd folytatom. 
💧 Mangós-ananászos teát találtam, amit Zsófival nagyon szeretünk, és ritkán veszünk. 
💧 Megvettük a jegyeket, hamarosan utazunk haza a szüleimhez.

 
Szép, új hetet kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése