Igazából nagyon hiányzik az, amikor 2023. novemberében minden nap leírtam, hogy mi mindenért is vagyok hálás, milyen Apró örömök voltak aznap az életemben. De a december megmutatta nekem, hogy nincs rá mindig időm. Korán reggel felkelek minden nap, mert Férj is korán kel. Ilyenkor szeretek kicsit a csöndben elücsörögni, átgondolni az aznapot, van, hogy a hetet. És most tudjátok, az új projektem (amit nagyon remélem, hogy nem hagyok abba, mert nagyon élvezem), hogy megkeresem az éppen aznapi, aktuális ÜNNEPNAPOT, amit már egyszer persze a gyerekekkel megcsináltam az iskolában, de azért itt igyekszem kicsit komolyabban venni.
De azért próbálkozom.
Az elmúlt hét nagyon fárasztó volt. Azon kívül, hogy végigdolgoztam, és szinte csak aludni jártam haza, minden nap volt valamilyen program. Értekezlet, összevont napközi, szülői értekezlet, farsang, orvos... Szóval nem túlzok, ha azt mondom, hogy elfáradtam, és eléggé kész voltam. Ráadásul betegeskedtem is, de mivel a gyerekeim is, ezért nem is tudok úgy pihenni. Az a jó, és nagyon hálás vagyok az azért, hogy önállóak (erre próbáltuk nevelni őket), hogy alkalomadtán, amikor látják, hogy ki vagyunk ütve, akkor intézik a saját életüket, dolgaikat. Ilyenkor persze nagyon büszke vagyok rájuk.
Persze a sok nehéz és fárasztó pillanatban volt sok vicces és aranyos.
💚Nimródom hagyta magát kicsit ölelgetni, ami kamaszként elég ciki neki, de vannak jó pillanatai. És én ilyenkor igazán kihasználom az alkalmat és lehetőséget. :) - Egyébként viccesen nálunk ez a "bünti", és kizárólag akkor jár, ha éppen nem jó jegyet hozott. Ráadásul ilyenkor nem állhat ellen :), amit én nagyon szeretek. Ez persze nem jelenti azt, hogy bátorítom a rossz jegyek hozatalára. 😀
💚Lomtalanítás volt itthon. Én bent, a ruhákat válogattam, mert hihetetlen, pár hónap alatt is mennyit tudnak nőni, míg Férj kint az udvaron pakolt. És valami oknál fogva egy egércsalád úgy érezte, hogy nekik az orchidea földbe be kell költözniük. Nekünk ez nem tetszett, de a cicánk nagyon örült.
💚 Sétálni mentünk a barátnőmmel, ami mindig nagy élmény. Igazából kutyát sétáltatunk. Az övét, és csak elkísértem őket, de olyan jó beszélgetni ilyenkor. Hasonlóak a nagylányaink, és bár nem küzdünk hasonló problémákkal, azért mégis. Merthogy 16 éves lányaink vannak.
💚 Jó érzés, hogy azért a hidegben néha-néha felbukkan a napocska, és ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy hamarosan itt a tavasz. Azért is, mert télen sajnos már sokat fájnak az ízületeim. Van az a kor, ami után igen... :)💚 Sétálni menni, és naplementét látni.
💚 Akik szellemi munkát végeznek, pl. sokat gondolkodnak, tanulnak, akkor sokszor érzik azt, hogy abban nagyon elfáradnak. És ilyenkor úgy gondolják, hogy az alvás segít, nem mindig. Én akármilyen fáradt vagyok, nem tudok tovább aludni, mint ahogy szoktam. Fél 5-kor kelek szinte minden nap, sajnos még hétvégén is, ami nem olyan jó. Jobb lenne, ha tudnék néha aludni, de ha kialudtam magam, akkor tovább nem is vagyok rá képes. A nagylányom, talán mert tinédzser, sokat alszik. De nem látom nála a pihentető alvást, mindig fáradt, mindig durcás, mindig valami rossz. JÓ, mondjuk ő alkatilag is ilyen, így szeretjük, de ez van. Azért igyekszem többet pihenni.
💚Rózsát vettem Katának, hogy meggyógyuljon. Nagyon szereti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése