2024. február 5., hétfő

Könyvajánló - Agatha Christie: A titkos ellenfél

 Nekem ez a kiadás van meg, és már nagyon régen olvastam. Arra sem emlékeztem, hogy Tommy és Tuppence Beresford benne a főszereplő, pedig említettem már, hogy őket kedvelem. A kicsit esetlen Tommyt és a vagány Tuppencet. Szerintem Christie jól sikerült párosa. 

A bal alsó sarokban látható egy pár. Ővelük láttam ezt a könyvet feldolgozva. Szerintem jó páros. És kimondottan jó volt a szinkronhang. (Szabó Sipos Barnabás 💓 szintén nagy és örök kedvenc.)

 Történet:

Az Agatha Christie-krimik rajongói már ismerik Tuppence-t és Tommyt, a két kalandvágyó fiatal „magándetektívet”, akiknek karrierje ebben a regényben indul, amikor megalapítják az Ifjú Kalandorok Rt.-t. Maguk sem hiszik, hogy milyen veszélyes vállalkozás megkeresni Jane Finnt, a fiatal amerikai lányt, és az eltűnt dokumentumokat, ha útjukat folyton keresztezi a titkos ellenfél.

Szóval, az Agatha Christie életművben egy Tommy és Tuppence történet. Állítólag férje javaslatára, pénzért írta meg ezt a regényt Agatha. A mű 50 fontot ért sorozat közlésben és ez volt a Magyarországon megjelenő első krimije 1930-ban.Azt sem tudtam, hogy a T&T páros még Miss Marple előtt „születtet”. A szimpatikus fiatalok (ketten együtt 45 évesek sincsenek) munka nélkül tengődnek, amikor kitalálják, hogy megalapítják az „Ifjú Kalandorok Rt.”-t, majd szempillantás alatt megkapják első megbízatásukat.

Kalandos, izgalmas, meglepő fordulatokban gazdag történetet ez a regény, kicsit akcióra hajaz, amit én alapvetően szeretek. Persze van benne egy kis romantika, halott, bonyodalom, és sok kaland, ahogy az egy kémregényben kell. Mert valahol annak készült. Titokzatos lány a vonaton, egy eldugott csomag, sok kérdés, politika. Azért mindig érezni, hogy Agathát is érdekli mi van a világban. Egy-két könyvében ezt ki is fejti. 

Mivel már régen olvastam, talán most nem voltam olyan lelkes, mint régen, amikor először a kezembe vettem. De azért most is izgalmas volt. Még úgy is, hogy tudtam (jó, mert emlékeztem is), hogy Tommy vagy Tuppence mindig megoldja valahogy, ha bajba kerül. Hiszen erről szól egy jó krimi, hogy a főszereplők nyomoznak, aztán mindent megoldanak. Jó volt ez.

Más volt ez, mint a többi AC, de ez a vonal is jól áll neki. Mint minden! Ez a nő tényleg egy zseni , de azért én még mindig inkább a krimijeiért vagyok oda, mint a kalandregényért, de ilyenek is kellenek! Jó élmény volt megismerni egy kicsit másabb oldalát.

Idézetek a könyvből:

A fiatalság olyan hiba, amiről az idő, sajnos, túlhamar leszoktatja az embert.

Egyszer csak felötlött bennem az emlékezetkiesés gondolata. Ez a téma mindig érdekelt, rengeteget olvastam róla.

Borzasztó érzés, ha az ember rájön, hogy hűtlen lett az elveihez!

Látja, ez a legfurcsább: mikor az ember igazat mond, senki se hiszi el.
A fiatalság olyan hiba, amit hamar kinövünk.

– Pénz, pénz, pénz! A pénzre gondolok reggel, délben, este! Lehet, hogy pénzsóvár vagyok, de ez az igazság.
– Én is így vagyok ezzel – helyeselt Tommy megértően.

Sokszor megfigyeltem, hogy ha egyszer elkezdődött a véletlenek játéka, akkor mindjárt sorozatosan jönnek egymás után a véletlenek, a legfurcsább módon. Azt hiszem, ez is egyike a természeti törvényeknek, csakhogy még nem jöttünk rá a nyitjára.

– Az igazán nagy elméket az egyszerűség jellemzi …

– Kinézetre olyan, mint a legtöbb szélesvállú, meglehetősen keményfejű angol ifjú. Lassan gondolkozik. Másrészt teljesen lehetetlen, hogy elragadja a fantáziája, mert fantáziája… az nincs.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése