Az, hogy egy hete itthon vagy, és nem igazán tudsz mit csinálni, mert a a fránya influenza kicsinál, csak arra jó, hogy könyveket olvassál és sorozatokat nézzél. Feküdni kell, amit persze nem bírok sokáig és hosszú távon, de az ízületeim úgy gondolják, hogy muszáj. :( Lassan gyógyulok. Régen voltam már ennyire beteg.
Ezt a sorozatot egyszer elkezdtem már, nagyjából emlékeztem is, csak nem fejeztem be. Nem tudom, hogy miért, valamiért kimaradt. Na, most fekvés és pihenés közben gondoltam megnézem. Mondtam, hogy olyanokat választok, amelyek 1-2 évadosak, és szinkronosak. Jó pár angolt/feliratost hagytam abba, mert nem mindig tudok rá koncentrálni. Főleg, ha az ember nincs túl jól. Ha meg jól vagyok, és vasalok :), akkor meg azért nem tudok odafigyelni a feliratosokra.
Történet: (Én ITT néztem meg.)
Alex Rider egy hétköznapi tinédzser, akit egy nap megkeres az MI6, és arra kér, hogy dolgozzon a titkosszolgálatnak. A fiú számára idővel kiderül, hogy még saját maga számára is meglepő képességekkel rendelkezik, amelyeket használva lassanként egy különleges kém válik belőle.
Alapvetően szeretem a kémfilmeket, sorozatokat, mondhatom, hogy a kedvenceim, bár az új James Bond nem nyerte el a tetszésemet. Mármint Daniel Craig személyére gondolok.
Nem tudom, hogy mit gondolok. Vegyesek az érzelmeim. Tetszik, mert szerintem jó az alaptörténet, és egész jól eltalálták a főbb szerepeket. A sorozat Anthony Horowitz könyvei alapján készült. Akik olvassák, azt mondják, hogy egész jó az adaptáció, de még nem olvastam az írótól. Kicsit lassabb, mint általában a kémfilmek, de közben meg vannak benne akciójelenetek. Némelyik vicces, de azért egész jó. A barátot játszó Tom kicsit idegesítő számomra, de biztos így kell lennie, ha így lett kitalálva.
2 évadot láttam, állítólag készül a 3., mert van még könyv bőven, de majd meglátjuk.
Azért ajánlom, ha jót akartok szórakozni.
Fantasztikus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése