Biztos észrevettétek már, és valóban így is van. Újraolvasom az Agatha Christie könyveimet!
Nagyon szerettem ezt a könyvét. Izgalmas volt, titokzatos és nagyon jól megírt. Talán először éreztem azt, hogy Poirot tehetetlen, meg hogy nem fogja tudni megoldalni az ügyet. Aztán a gyilkos hibázott...
Poirot és Hastings kettőse ezúttal is brillírozik!
Pedig Agatha jól feladta nekik a leckét, hiszen most nem csak egy „egyszerű” gyilkossági ügyet kell felderíteniük, hanem egy sorozatgyilkos nyomára kell bukkanniuk. Ráadásul a gyilkosságok között látszólag semmi egyéb kapcsolat nincs, mint az ábécé betűi, szépen sorban. Hastings visszaemlékezései nyomán bontakozik ki előttünk a nyomozás, de úgy tűnik, hogy az idő előrehaladtával egyre csak nő a kérdőjelek sora. Az egymást követő névtelen levelek cseppet sem visznek közelebb a megoldáshoz, de hát nehéz is egy őrült idegen nyomára bukkanni. Persze az olvasó Hastings kapitánnyal együtt sorra gyártja az elméleteket a lehetséges gyilkos személyéről, hogy aztán Poirot papa elejtett félmondatai alapján sorra el is vesse őket.
Véleményem szerint a Poirot-sorozat egyik legkiemelkedőbb darabja, ami így újraolvasva is remek olvasmányélményt nyújtott.
Tartalom:
A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik…
Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el…
Idézetek:
Rendezzük gondolatainkat, módszeresen közelítsük meg célunkat!
– Ezek csak üres szavak. Semmi értelmük! – mondta szenvedélyesen a lány.
– A szó, mademoiselle, nem egyéb, mint a gondolat burkolata.
– […] Az én erőm a fejemben van, Hastings, nem a lábamban! Azt hiszi, ölbe tett kézzel ülök, pedig egész idő alatt elmélkedem.
– Ön igazán nagy ember, monsieur Poirot.A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek.
– A tragédia kellős közepén kezdődik a komédia.– És senki sem látott senkit? – kérdezte Poirot.
– Dehogynem. Három alattomos tekintetű magas férfit… négy
alacsonyat, fekete bajusszal, kettőnek szakálla is volt… három kövéret…
csupa idegent, és, ha hihetek a tanúknak, valamennyinek sötét, vészjósló
arckifejezése volt! Csoda, hogy nem látott valaki egy fölfegyverzett,
álarcos bandát, amint éppen megrohanja a trafikot!
Poirot együtt érzőn elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése