#340. Könyvajánló - Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Biztos észrevettétek már, és valóban így is van. Újraolvasom az Agatha Christie könyveimet!

Nagyon szerettem ezt a könyvét. Izgalmas volt, titokzatos és nagyon jól megírt. Talán először éreztem azt, hogy Poirot tehetetlen, meg hogy nem fogja tudni megoldalni az ügyet. Aztán a gyilkos hibázott...

Poirot és Hastings kettőse ezúttal is brillírozik!

Pedig Agatha jól feladta nekik a leckét, hiszen most nem csak egy „egyszerű” gyilkossági ügyet kell felderíteniük, hanem egy sorozatgyilkos nyomára kell bukkanniuk. Ráadásul a gyilkosságok között látszólag semmi egyéb kapcsolat nincs, mint az ábécé betűi, szépen sorban. Hastings visszaemlékezései nyomán bontakozik ki előttünk a nyomozás, de úgy tűnik, hogy az idő előrehaladtával egyre csak nő a kérdőjelek sora. Az egymást követő névtelen levelek cseppet sem visznek közelebb a megoldáshoz, de hát nehéz is egy őrült idegen nyomára bukkanni. Persze az olvasó Hastings kapitánnyal együtt sorra gyártja az elméleteket a lehetséges gyilkos személyéről, hogy aztán Poirot papa elejtett félmondatai alapján sorra el is vesse őket.

Véleményem szerint a Poirot-sorozat egyik legkiemelkedőbb darabja, ami így újraolvasva is remek olvasmányélményt nyújtott.

 Tartalom:

A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik…

Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el…

 

Idézetek:

Rendezzük gondolatainkat, módszeresen közelítsük meg célunkat!

– Ezek csak üres szavak. Semmi értelmük! – mondta szenvedélyesen a lány.
– A szó, mademoiselle, nem egyéb, mint a gondolat burkolata.

– […] De amit gyakran ösztönös megérzésnek nevezünk, az valójában logikus következtetésen vagy tapasztalaton alapuló benyomás.

– […] Az én erőm a fejemben van, Hastings, nem a lábamban! Azt hiszi, ölbe tett kézzel ülök, pedig egész idő alatt elmélkedem.

– Ön igazán nagy ember, monsieur Poirot.

Poirot, szokásához híven, nem vetette meg a bókot. Még csak nem is igyekezett szerény arcot vágni.

A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek.

– A tragédia kellős közepén kezdődik a komédia.

– És senki sem látott senkit? – kérdezte Poirot.
– Dehogynem. Három alattomos tekintetű magas férfit… négy alacsonyat, fekete bajusszal, kettőnek szakálla is volt… három kövéret… csupa idegent, és, ha hihetek a tanúknak, valamennyinek sötét, vészjósló arckifejezése volt! Csoda, hogy nem látott valaki egy fölfegyverzett, álarcos bandát, amint éppen megrohanja a trafikot!
Poirot együtt érzőn elmosolyodott.