#344. Könyvajánló - Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat

 Nem ezt a könyvet akartam eredetileg elolvasni, hanem A barna ruhás férfit, de valamiért összekevertem, és ezt vettem le a polcról. Tudtam, hogy valami szín van benne... :)

A fotó a netről van, már nem volt kedvem fotózni az enyémet, de nekem is ez van meg, az Albatrosz sorozatból. 

 Agatha Christie 1928-ban megjelent Poirot történetében a Calais-Párizs-Nizza expresszt, vagyis a Kék Vonatot helyezi előtérbe, mely a tehetős embereket szállította telente a tengerparthoz.

A könyv első harmada kifejezetten lassú, unalmas, alapozó jellegű. Megismerjük a látszólag egymástól teljesen független szereplőket, akiknek valamilyen úton módon közük lesz néhány vagyont érő rubinhoz. Egy félresikerült házasság, szeretők, egy dúsgazdag apa, egy műkincskereskedő, egy hirtelenjében meggazdagodott St. Mary Meadben élő nő és még jó pár szereplő körül bonyolódnak az események, amikor is gyilkosság történik a vonaton. Ki lehetett a tettes és milyen érdekek vezérelték? Poirot éppen pihenésképpen utazott le a Riviérára ezen a vonaton, így a rejtély felderítése rá vár.

 Tartalom -  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Kék Vonat, a milliomosok vonata, Calais felől a Riviérára tart. Sokan utaznak rajta: Hercule Poirot, a világ leghíresebb magándetektívje, Ruth Kettering, a világ egyik leggazdagabb emberének, Rufus Van Aldinnak a lánya a komornájával, Katharine Grey kisasszony, akire munkaadója egy vagyont hagyott – és mivel Agatha Christie fonja a történet szálait, össze is kapcsolódik a sorsuk.

Ruth Ketteringet brutálisan meggyilkolják és ki is rabolják. Hercule Poirot kapja a megbízást Mrs. Kettering édesapjától, Rufus Van Aldintól, hogy találja meg lánya gyilkosát. A nyomozás több helyszínen zajlik: Párizsban, ahol nagy szerepet kap a rosszhírű Monsieur le Marquis és a dúsgazdag régiségkereskedő, Papopoluosz úr; valamint a Riviérán, az ott üdülő vagy lakó angolok között, sőt még St. Mary Meadben is, ahol Miss Grey él. A végére természetesen Poirot híres szürke sejtjei győzedelmeskednek a gonosztevők fölött!

 ***

Agatha Christie a valaha írt legrosszabb művének nevezte ezt a regényt, ami azután az időszak után született, amikor elhunyt az édesanyja, elvált a férjétől és 11 napra megmagyarázhatatlan módon eltűnt. „A mai napig nem értem, hogy ilyen körülmények között hogyan készülhetett el az a nyomorult könyv. Pontosabban a kényszerűség hajtott, hogy megírjam a könyvet, és keressek vele egy kis pénzt.” – írta önéletrajzában. 

Korábban sosem kellett akkor írnia, amikor nem volt kedve, ekkor azonban rákényszerült. A könyv egyébként egy 1923-as novella, A plymouthi gyors kibővített változata, így nagy szellemi erőfeszítést nem igényelt a megírása.
Összességében egy korrekt iparosmunka ez Christietől, nem tartozik a kedvenceim közé. Nem igazán hozott lázba ez a történet, de a megoldása tetszett és a helyszín is érdekessé tette számomra a kötetet. 

Nem mondom, hogy nem tetszett, de tényleg van neki ezerszer jobb könyve. A vége viszont izgalmas volt.  És lehet, hogy Christie szerint a legrosszabb, amit írt, de voltak benne vicces mondatok és elgondolkoztatók, amelyek nélkül nem is létezhetne a Krimi Királynője!

Idézetek:

„ Megint felhangzott a vonatfütty.
– Bízzon a vonatban, Mademoiselle – mormolta Poirot ismét. – És bízzon Hercule Poirot-ban, ő mindent tud.” 

Az élet olyan, mint egy vonat, mademoiselle. Megy tovább. És jó is, hogy így van.

Oltsd el a régi tüzet, mielőtt újat gyújtasz!

A tükör a valóságot tükrözi, de mindenki máshonnan néz bele.

– Olyan bosszantó – folytatta mérgesen – , hogy az ember nem tud egyszerre leselkedni és hallgatózni a kulcslyukon.

– Voilá, én Hercule Poirot vagyok!
– Igen, monsieur?
– Nem hallották még ezt a nevet?
– Soha az életben, monsieur.
– Annyit mondhatok, hogy nem kaptak jó nevelést.

– Járt már a Riviérán, Georges? – érdeklődött másnap reggel Poirot az inasától.George ízig-vérig angol volt.

– Igen, uram – válaszolta megszokott szenvtelen arckifejezésével. – Két évvel ezelőtt jártam itt, amikor Lord Edward Frampton szolgálatában álltam.
– És ma – mormolta gazdája – Hercule Poirot társaságában van itt. Felvitte isten a dolgát!
Az inas nem válaszolt erre a megállapításra…

– A nevem Hercule Poirot – szólt halkan –, és valószínűleg én vagyok a világ legnagyobb detektívje.

Három dolgot nem lehet siettetni: le bon Dieu-t, a természetet és az öregeket.

– Sosem szoktam jósolni – nyilvánította ki öntelten. – Kétségtelen, hogy mindig nekem van igazam, de nem hencegek vele!

– A vonatok olyan könyörtelenek, nem, Monsieur Poirot? Gyilkosságok történnek, emberek halnak meg, de a vonat csak megy tovább.

 

Érdekességek:

Agatha Christie ezt tartotta a legrosszabb regényének.

A regény egyik főszereplője St. Mary Meadben él. Ez a falu az otthona Miss Marple-nek is.